Mint a mai világban mindig mindenből ezerféle verzió létezik, úgy a forgószékekhez vásárolható/választható görgőkből is számos opció található. Ezt a bejegyzést most arra szánjuk, hogy egy helyen összefoglaljuk azt, hogy miféle görgők léteznek irodaszékekhez.
A görgők célja, hogy a forgószék gurulni tudjon. A görgő a forgószék talpa, kereke, mely a szék és a talaj közötti kapcsolatot biztosítja. Előfordulnak puha futófelületű görgők, illetve kemény futófelületűek is.
Futófelület szilárdság
A puha futófelületű görgők gyakorlatilag a parkettagörgő típust jelenti. Ez egészen egyszerűen azt jelenti, hogy a görgőnek a földdel érintkező része puha (gumírozott) így sokkal halkabb, illetve kíméletesebb a padlóval.
A kemény futófelületű görgők pedig a normál görgőt jelentik. Ennek pedig az a jellemzője, hogy kemény (műanyag) a padlóval érintkező része, és anyagának köszönhetően hangos gurulás közben, és durvább a parkettával.
Méretek
Az irodaszék görgőknél a név melletti jelölés (pl. d.50) jelzi a görgő kerekének a méretét miliméterben. A nagyobb szám könnyebb gurulást biztosítanak, illetve szebb a megjelenésük. jelenleg kapható 50mm-es, 60 és 65 mm-es görgő. A csap átmérője minden görgőnél azonos, ami pedig: 11 mm.
Megjelenés és dizájn is fontos a forgószékeknél
A görgőknél is (mint minden más terméknél) fontos lehet a megjelenés, a formavilág. Éppen ezért különböző méretekben különböző formavilágú irodaszék görgők is kaphatók, hogy picit felturbózzuk a mi kis drága forgószékünket.
Speciális igényekre kifejlesztett forgószék görgők
Valójában 1 termékről beszélhetünk, ez pedig az antisztatikus görgő, ami egy speciális termék, speciális igényekre. A termék neve tartalmazza a funckióját is.
A forgószék alkatrészeket az alábbi linken tekintheti meg: Forgószék alkatrészek.